BLOGGEREK, RESZKESSETEK!
Szex, blog és rock-and-roll
Bálint Ferenc utolsó frissítés: 11:38 GMT +2, 2007. január 30.Vajon ha most élne Jézus, lenne blogja? És miért hiányoznak az online webkamerás vakbél-operáció blogok? És mi van a vágóhídon dolgozók mindennapjaival?
Vajon miért nincsenek lottó-blogok, melyeken jövőbelátó parajelenségek mindig előrejelzik a következő heti lottószámokat? És miért hiányoznak az online webkamerás vakbél-operáció blogok? És mikor lesz Orbán Viktornak is internetes naplója? Az alábbiakban bemutatom, hogy milyen blogokat olvasnék szívesen, de sajnos még nem léteznek.
Itt repül a kismadár! Csíííz!-blog
Az az érzésem, hogy sokkal több fotóblog van, mint amennyi tehetséges fotóst elbír ez a műfaj. Akkor meg minek szórjuk a port a mások szemébe azzal, hogy a családi fotóinkat művészetként tárjuk az emberek elé.
Tálaljuk egyszerű családifotó-blogként – töltsük fel a szülinapi fotókat, az elsőáldozást, az esküvőt, a cicát, a Misike-már-jár képeket. Nem kell szégyellni, nyomjuk fel a rokonságot, és írjunk mellé bejegyzést Ariallal és Times New Romannal, 12-es betűnagysággal, másfeles sorközzel. Így:
In blog we trust!
Meglepő, hogy a katolikus egyház még nem fedezte fel a blogműfajban rejlő kommunikációs lehetőségeket. Szívesen olvasnám mondjuk az Impulzív Pap bejegyzéseit, aki ugyan meglehetősen öntörvényű blogger, de minden tettét a felsőbb jó szolgálatával indokolja.
Igaz persze, hogy szabadelvű Biblia-értelmezésével nem ért mindenki egyet, épp ezért az atya többször is kitér a blogjában arra, hogy ez a 21. század – más világot élünk, és most, ha valaki megüti az egyik arcunkat, biztonságosabb, ha tökön rúgjuk. Ha pedig valaki megdob kővel, hagyjuk a fenébe a kenyeret, és dobálózás helyett sapkázzuk fel.
Ja, és persze ne feledjük, lenne egy online-gyónás szolgáltatás is, ahol legsötétebb bűneinket is bevallhatjuk – ezt természetesen csak ketten olvasnák: Isten és a rendszergazda.
Hajadon, mi van a hajadon?
Tény, hogy tele van szopós-dugós blogokkal a háló, ami nem feltétlenül baj. De azért igazán üdítően hatna egy szüzességi blog. Valami ilyesmi lehetne a felhasználói felülete:
És így kezdődne egy átlagos bejegyzés:
„Ma sem feküdtem le Ricsivel. Annyira megsajnáltam, hogy felajánlottam neki, hogy csak most, csak őt, és csak a jó barátságunkra való tekintettel nem fogom leszopni.”
Hat láb mélyen – Sírásóblog
A blogszakértők megegyeznek abban, hogy vannak bizonyos kedvezményezett szakmák, amelyek művelői nagyobb hajlandóságot éreznek a blog-írásra. Míg például az újságírók és a reklámszakemberek gyakrabban írnak blogot, addig az öntödében és a vágóhídon dolgozók csak elvétve.
Én például nagyon szívesen olvasnék sírásó-blogot. Ebben a temetőben dolgozók fáradságos munkáját lehetne bemutatni, illetve azokat az apró örömöket és bánatokat, melyek annyira jellemzik ezt a mesterséget.
Lehetne így kezdeni:
„Tihamér vagyok. Huszonhárom éve sírásó. Ma temetik Tamást vagy Andrást, nem tudom pontosan, hogy hívják, mert a megbízást mindig a család adja. Valami színész vagy író. Nem futballista, mert azoknak a temetésén sokkal többen szoktak lenni. Kicsit le voltunk maradva a sírásással, mert Karesz hozott egy kis V33-at a reggel, és eltelt az idő. Szerencsénk, hogy a kriptánál annyi ünnepélyes beszédet mondtak, hogy nyugodtan be tudtuk fejezni a sírt.”
Sírásó-blog, aktuális bejegyzéssel:
„Meghalt valami asszony, állítólag 400 kiló, és mi kell kiássuk a sírját. „F*szt!” – mondta Karesz, és elment kibérelni a markológépet.”
Vagy lehetnek valamivel önreflexívebb jellegű bejegyzések is:
„Láttam egy amerikai filmet, ahol mielőtt kinyírják a maffiózót, megásatják vele a sírját. Reszpekt!”
Van-e blog a halál után?
Néha elgondolkodom azon, mi történik azokkal a blogokkal, melyeknek a tulajdonosaik meghalnak. Vajon amikor megírják az utolsó bejegyzéseiket, sejtik, hogy ez lesz az utolsó? És vajon ekkor bekapcsolják automatára a moderálást? Nézzük, milyen lenne egy halálutáni blog:
Ezzel a bejegyzéssel:
„Meghaltam. A tegnap elütött egy szekér, és most kísértet képében visszatértem. De nem baj, legalább lesz egy kis szellemi élet Sepsiszentgyörgyön.”
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!