AGYALAPI IRIGY
Anyám jól van, kösz
Bálint Ferenc utolsó frissítés: 14:17 GMT +2, 2004. december 3."Szemét, magyar nevű, de idegenszívű kis genny!" Körülbelül így kezdődhetne egy igazán jól megírt gyűlöletlevél. Az, hogy a halálos fenyegetést ki mennyire burkolja be, az már stílus kérdése. Legszórakoztatóbb gyűlöletleveleim egy csokorban.
Nem szeretem, ha egy megjelent publicisztikám után, valaki ír nekem egy gratuláló levelet. Nem tudom hová tenni. Ezek a jól-megmondtad-nekik-béfé hogy-beszopták-gratulálok emlékszelrám-együttjártunk-gimibe jellegű dolgok csak frusztrálnak, mert:
1. tudom, hogy beszopták
2. nem emlékszem rád a gimiből
3. most a következő órámat azzal fogom tölteni, hogy átlapozom az évkönyvemet, és akkor sem fogok emlékezni rád a gimiből
Rühellem azokat, akik hivatásszerű dicsérők. Szerintem egyetlen logikus, és elfogadható funkciója lehet a gratulációnak, mégpedig az, ha az egy adott folyamat közepén történik – ösztönző szándékkal.
A szimpátialeveleknél
sokkal fontosabbak a gyűlöletlevelek. Hate-mail. Ha egy újságíró nem kap gyűlöletleveleket, akkor ott baj van. Ez vagy azt jelenti, hogy írásaival az egész világ egyetért – szóval munkája nem több, mint a véges közhelytár bizonyos elemeinek megfelelő sorrendbe helyezése aktuális tematika szerint.
Vagy nem tesz mást az MTI-hírek újraközlésénél, esetenként persze változtatva a központozáson. Ez az újságíró természetesen nem lusta, hanem objektív. Esetleg az is megtörténhet, hogy senki sem olvassa az adott újságot, de ezt ne vegyétek magatokra, Erdélyi Riportosok.
Ha az újságíró tevékenysége kicsit átfogóbb az előbbieknél, menthetetlenül megjelenik a gyűlöletlevél. És ezek a kedvenceim, mert ezeken lehet a legjobban nevetni. A romániai újságírásban először, következzenek olyan levelek, amelyeket az ember nem tesz ki az ablakba, elemezzük, vesézzük ki őket, és persze szórakozhatunk is a nekem címzett gyűlöletleveleken.
Ez amolyan főnöknek-irogatós-szájtot-feldicsérős-munkatársat-kirugatós sztereotípiákkal dolgozó levél, amelynek tartalmát, formavilágát még áthatja a kommunista rendszer feljelentőleveleinek hangulata. Figyeljük meg a látványos szembeállításokat: nagyszerű oldal – gusztustalan írás, az oldal kiváló – szemét.
Mindezek mellett nem lehet R.-re haragudni, mert előző írásaimat is olvasta, valószínűleg a következő írásaimat is fogja – internetes újságírásban pedig fontos a nézettség. Mindössze azért pikkelek kicsit rá, mert egyből a főszerkesztőnél próbál kirúgatni, nem tudom miért nem próbált előtte egy levélben jobb belátásra bírni engem, ahol én megígértem volna neki, hogy én soha, de soha többet.
Megmosolyogtatott ez a levél. Ha mélyebben elemezzük, rájövünk, hogy igenis léteznek emberek, akik pártszlogenekben gondolkodnak, és ezektől egy félmondat erejéig sem tudnak elvonatkoztatni. Egy-két "kurvaanyád" igazán feldobta volna a szövegkörnyezetet.
Kicsit olyan az egész levél,
mint egy típusnyomtatvány, ahol még arra is lusta a feladó, hogy a címzett nevével kezdje a levelet. Ki akar továbbolvasni egy olyan levelet, amelyik úgy kezdődik, hogy "Kolléga Úr"? Egy "Szopjá’ le, baromállat!" indítással sokkal könnyebb lett volna megragadni a figyelmem.
A másik érdekesség, ahogy változik a szerző és a publicisztika minősítése. Kezdetben "kolléga" vagyok, akinek most olvasta a "cikkét". Természetesen ez nem maradhat így, két mondattal lejjebb már az "irományomról" folyik az értekezés, ami megállíthatatlanul fokozódik "disznósággá" a továbbiakban, hogy nemsokára, mint "betűhalmaz" tűnjön fel.
A személyemet érintő névhalmozás legalább ennyire érdekes: kollégaként indulok, aztán nem vagyok méltó még a magyar névre sem, hogy végül gyáva, magyar nevű, de szívemben idegenné legyek.
Sajnálom B.,
hogy nem árultad el, hogy mi a HELYES arány, illetve nem árultad el azt sem, hogy ha a népességnövekedés nem segít, akkor milyen módszerekkel lehetne mondjuk újra elérni a HELYES arányt. Természetesen tartjuk e-mailben a kapcsolatot, és akkor ezekre a dolgokra is fény derülhet.
Addig is ne aggódj, még a rendes gázsimat sem kaptam meg ezért a publicisztikáért, nemhogy a külön gázsimat – tudniillik még nagyon kezdő vagyok ebben a nemzetárulás-bizniszben, és bizony a saját bőrömön tanulom a szakmát. A fültövön simogatás megvolt.
Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt írnám – profi. Dinamikus indítás, amelyben az író frappánsan megszólít, majd rögtön rá is tér a családra.
Ezután sem beszél mellé, nem fejtegeti előttem gondolatai megalapozottságát, tévedhetőségemet, hanem tárgyilagosan közli, hogy ha erre jár, ráültet egy szoborra, abból a célból, hogy még a román rendőr arcára is mosolyt fakasszon. Utána B. kicsit borúlátóan ecseteli a jövőképem ("kihasználnak és rádszarnak"), hogy végül jókívánsággal fejezze be a levelét ("dögölj meg").
Annyit röhögtünk ezen a levelen a TSZ-szel, hogy már csak ezért is meg kell köszönnöm B-nek. Így kell gyűlölet-levelet írni! Többiek –van még mit tanulni.
Ne haragudjatok, de célja is van annak, hogy olyan jellegű írásaim is megjelennek, amelyek arra késztetnek egyes embereket, hogy csalódjanak, akár a sajtó szellemiségében is. Olyannyira, hogy a sorozatos csalódás miatt talán még gyűlölni is kezdik majd a sajtót. Miért csinálom?
Az történt, hogy véletlenül rendeltem 100 "Fuck the Press" feliratú pólót, és el szeretném adni ezeket a romániai magyar szabad sajtóban csalódott embereknek.
A pólók (lásd. fotó) színe fekete, S,M,L, XL és XXL méretekben lehet őket megrendelni 10 eurós egységáron + postaköltség.
Kapcsolat: befe@transindex.ro
Ugyanezen a címen megrendelhetők "Székely vagyok, nem piskóta", illetve "Piskóta" feliratú pólókat, de a bátrabbak olyan feliratokat is választhatnak, hogy "Székely vagyok, de nem szeretem a rockoperákat" vagy "Ezt a pólót lopott Communitas pénzből vettem", illetve "MPSZ: Majdnem sikerült a parlamentbe bejutni, csak 4%-on múlt", "Együtt a lekvárospudingért!" és "Szatmárnémeti Székelyföld fővárosa".
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!